WeddingSound

Éva & Péter

“Kicsit pánikban voltunk, mivel eleinte zenekarban gondolkodtunk – azonban vagy csak csillagászati áron találtunk, vagy olyat, amelynek a repertoárja szűkösnek tűnt. Hosszas vacillálás után végül úgy döntöttünk, bevállaljuk a DJ-t, és szerencsére megtaláltuk Zsoltékat. Az esküvő előtt meghallgatta (vagy épp elolvasta) minden kérésünket, lehetett vele egyeztetni, tényleg figyelt az igényeinkre. Nem volt egyszerű dolga, mivel a násznép egy része kizárólag falusi lakodalmas élőzenére bulizott korábban, a másik része csakis a ’70-es, ’80-as évek slágereire, a harmadik pedig a ’90-es évek és napjaink elektronikus zenéire mozdult meg. Nem tudom, Zsolt hogy csinálta, de sikerült pillanatok alatt olyan bulit összeütnie, hogy este 11-re már ömlött rólunk a víz a tánctól, és folyamatosan tele volt a táncparkett. Sikerült szinte mindenkinek a kedvére tennie úgy, hogy közben nem ült le a buli egyszer sem. Többféle stílust végigpróbált, és amint érezte, hogy valamelyik nem mozgatja be egyik társaságot sem, rögtön továbblépett és hamarosan újra talált olyat, ami bevonzotta az embereket a buliba. Minden kérésünket teljesítette, a násznép is fordulhatott hozzá, ha épp volt kívánsága valakinek. Végig nagyon barátságos volt mindenkivel. Követte az eseményeket, pontosan teljesítette az előzetes megbeszéléseket az egyes részeknél – ahol nem volt előzetesen megbeszélve semmi (pl. tortánál), ott improvizált, és nagyon eltalálta a hangulatot. Az esküvő után a násznépből többen, akik korábban kizárólag az élőzene mellett tették le a voksukat, elismerően mondták, hogy határozottan megváltozott a véleményük a DJ-s esküvőkről (természetesen pozitív irányba). Nagyon jó szívvel tudjuk ajánlani.”

Esküvőre Dj