WeddingSound

Emese & Gergő

Az esküvőnk előtt sokat tépelődtünk, hogy zenekart vagy DJ-t válasszunk.  Azon gondolkodtunk, hogy a zenekar talán nagyobb bulit tud csinálni hiszen élő hangszerekkel játszik és zenei választékban is talán minden korcsoportnak tudna olyan zenét adni, amire szívesen táncolnak.  A DJ talán fiatalosabb és disco-sabb hatású, és azért mi szeretnénk ha ennek a nagy napnak az ünnepélyessége megmaradna. Hát ez a tépelődésünk addig a pillanatig tartott, ameddig meg nem ismertük Emilt. Külön öröm volt, hogy nagyon hamar össze tudtunk hangolódni, megértette a dilemmáinkat és segített elképzelni, hogy milyen egy olyan lagzi, ahol ő adja a zenét. Rengeteg ötlete volt, hogy a lagzi helyszínén lévő polgári szertartást is hogyan lehetne zenével feldobni. Az esküvőnk tökéletesen sikerült. Bár 40 fok volt, de egy kerti bulizáshoz nem is lehetett volna jobb idő. Már a vendégek érkezésétől szólt a zene, azok és olyan sorrendben, ahogy Emiltől kértük. Olyan hangulat lett, hogy a nyitótáncunkat beelőzték a vendégek. Mindenki megfordult a tánctéren, kicsi, nagy, idős, fiatal. Olyan zenéket kaptunk amit mindenki ismert és szeretett. Hajnalban pedig mi fiatalok rophattuk azokra a zenékre, amelyeket ma a legjobban szeretünk. Emil addig maradt, ameddig csak táncoltunk. Hatalmas bulit alapozott meg nekünk.

Köszönjük Neki még egyszer! 🙂

Esküvőre Dj